Helloka:}

Szeretettel üdvözöllek az oldalon:} Ezen a weboldalon, blogoat olvashatsz, a one direction akármelyik tagjáról. Természetesen, kérhetsz személyesen is egy történetet. Az *elérhetőségek* fülecskébe megtalálod, hogyan lépj velem kapcsolatba:}

Mikor odaértem a házukhoz, megfogtam a táskámat, amiben a cuccaim voltak, majd kiszálltam a kocsiból, és bezártam. Lassan lépdeltem az ajtó elé, majd megálltam előtte. Egy nagy lélegzet vétel után, kopogtam kettőt, majd hátrébb léptem. Hallottam, ahogy valaki hangosan trappol le az emeletről, és megláttam Niallt.

- Szia Hercegnőm. – koszont, majd szorosan magához olelt. Visszakoszontem, majd nyomott egy csókot a számra, és behúzott a házba. Lesegítette rólam, a kabátomat, és felakasztotta egy fogasra.

- Gyere korbevezetlek. – mondta, majd megfogta a kezem, és a nappaliba húzott.

- Ez a nappali, arra van a fürdő. – mutatta – és ott van az ősok szobája – ismertette – és fennt pedig az enyém. – mondta, majd megfogta mindkét kezem, és kozelebb húzott.

- Na és? Mit szeretnél csinálni? – kérdezte, majd nyomott egy puszit az orromra.

- Hmm…te mit szeretnél? – érdeklődtem.

- Hmm…asszem nekem, már van tervem. –kacsintott, és nyomott egy kaján vigyort az arcára, majd forrón megcsókolt. Érzem, ahogy a kezemről, a derekamra vándorol a keze, és kozelebb húz magához. Én kezemet szőke hajába vezettem, és úgy csókoltam vissza. Lábam elválik a foldtől, ugyanis Niall felemelt, és fenekemnél fogva fog, és lágyan markolássza azt. Lábaimat dereka koré fonta, úgy tartottam magam, mikozben Niall szőke tincseit birizgáltam, és lágyan húzigáltam azokat, ennek hatására a csókunkba morgott, amin én csak kuncogtam egyet. Niall megindult velem az emeletre, amin én kicsit megijedtem, mert…mivan, ha AZT akarja…ez nekem most nagyon para, ugyanis még szűz vagyok…és Niall ezt pontosan tudja.

  Mikor felértünk az emeletre, a szobája ajtaja elé, Niall megállt, letett és a csukott ajtó felé fordított.

   - Csukd be a szemed. – suttogta a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg, de a lehető legjobb értelemben.

 - Miért? – kérdeztem értetlenkedve.

- Nem bízol bennem? – suttogta tovább a fülembe, majd enyhén megharapta azt.

- De..Dehogynem.. – nyogtem ki nagynehezen.

- Akkor csukd be a szemed. – utasított rá. Lassan becsuktam a szemem, majd éreztem, hogy Niall mellém jon, és kinyitja az ajtót. Megfogta a kezem, és nagyon lassan behúzott rajta. Éreztem az enyhe marcipán, és a rózsa illat keverékét a levegőben.

  - Ne less.- mondja Niall, majd hallom, ahogy kutakodik a fiókjában.

 - Nem lesek… - mondtam neki. Niall még pár másodpercig kutakodott, majd csend lett a szobában. Illetve nem annyira, mert hallottam ahogy Niall járkál. Puha kezeket éreztem meg a derekamon, majd kozelebb húz magához, és puha, forró csókot lehel a számra. Még mindig csukva volt a szemem, hisz még nem szólt, hogy kinyithatom. Niall lassan elkezd megfordulni, majd elkezd valamerre fele tolni. Valószínüleg az ágy felé, ugyanis puha ágyneműt éreztem magam alatt. Folém mászott, majd megtámaszkodott a fejem mellett, és elhúzta ajkait enyéimtől, majd arcomat fürkészte.

    - Kinyithatod. – suttogta. Kinyitottam a szemem, és korülnéztem. A foldon, rózsaszirmok, az asztalon hatalmas csokor rózsa, mellette a kedvenc marcipános bon bonom, és előttem pedig a világ legédesebb pasija fekszik.

    - E..Ez mind nekem? – kérdeztem elvorosodve.

    - Neked. – suttogta a nyakamra, majd enyhén szívogatni kezdte azt. A gyanúm most beigazolódott…Nem hinném, hogy egy romantikus filmet akar nézni velem.. Nagyon sokan riogattak vele, hogy az elvesztése nagyon fájdalmas, és vérrel jár. Niallal akarom eloszor, de nem vagyok benne biztos, hogy most…Tételődom.

   - Niall..é…én….- dadogtam.

  - Hmm..? – hümmogott a nyakamba.

  - É…én nem vagyok…be-benne biztos, hogy…- mondtam ki nagyon nehezen ezt a pár szót.

 - Nem akarod?- Hagyta abba édesen, cselekedeteit, majd az arcomat fürkészte.

- E-erre én még, nem vagyok kész…Nagyon sajnálom… - mekkora barom vagyok…most tuti, hogy utál…remek…elcsesztem…megint..MINDENT..

 - Semmi baj. – mondta, majd nyomott egy gyors csókot ajkaimra, és elmosolyodott. Huh…akkor mégsem dühos rám…

 - Nem is haragszol? – kérdeztem rá.

 - Nem eroltetem..ha nem akarod, akkor nem…- válaszolta, majd felkapcsolta a villanyt, és elfújta a gyertyákat, majd vett egy kocka bon-bont, és vigyorgott egyet, majd lehuppant mellém az ágyra.

Niall rettentő aranyos volt most…Más srác nem lett volna ilyen figyelmes velem, rogton rámvetette volna magát.

 Niallal, már megfürodten feküdtünk az ágyon, és néztük a TV-t. Nem sok ruha volt rajtam, Niall pólója, és egy bugyi. Mgeszomjaztam, ezért gyorsan le akartam menni inni egy pohár vizet.

 - Most megyek le. Hozzak valamit? – kérdeztem, majd biccentettem az ajtóra. Niall csak nemlegesen megrázta a fejét, majd tekintetével egészen addig égette a bőromet, míg be nem csuktam az ajtót. Nem mondom, hogy nem élveztem, hisz teljes mértékben meg vagyok elégedve az alakommal.

Lementem a konyhába, ittam egy pohár vizet, majdvisszamentem Niall szobájába. Az ajtó előtt még megálltam, és vettem egy nagy levegőt, meg megfogtam a kilincset, és benyitottam. Éppen horror filmet néztünk Niallal, és az én legnagyobb szerencsémre épp egy igen ijesztő résznél nyitottam be. Gyorsan a szemem elé kaptam a kezem, és egy kisseb sikoly is kicsúszott a számon. Niall csak hátranézett, kuncogott egyet, és megszólalt.:

  - Na gyere ide. – mondta mosolyogva. Lassan odatoporogtam az ágyhoz, leültem mellé, majd Niall szorosan magához olelt. Valami nagyon jó érzés kerített magába. Éreztem férfias illatát, a szívdobogását, és a lélegzését. Ezek érzése miatt, lehunytam a szemem. Érzem, ahogy puha ajkak érintik enyéimet. Ez a csók egyre szenvedélyesebbé vált, én pedig egyre jobban kívántam Niallt, bármennyire is féltem a dologtól. Hirtelen otlettől vezérelve megragadtam Niall pólójának az alját, és felfelé kezdtem húzni, de kozéptájon Niall megragadja a kezemet, és megszólal.:

 -Hé, hé, Cat, te meg mit csinálsz? – szólt rám kedvesen.

 - Akarlak. – mondtam egyszerűen, majd ismét ajkaira tapadtam. Ezúttal Niall is sokkal szendevélyesebben, és dologra utalóan csókolt vissza. Eldontott az ágyon, majd lágyan rám nehezkededt. Ismét Niall pólója aljához nyúltam, de most már nem állított meg. Levettem róla, majd a szoba egyik felébe hajítottam. Niall megemelte egy kicsit a derekamat, majd ő is megragadta a felsőm, vagyis az ő felsője alját, és leszedte rólam, majd kovetve a példámat ő is elhajította, csak ő a szoba másik felébe. Nem volt rajtam melltartó, így egy kicsit elvorosodtem, de szerencsére ezt Niall nem szúrta ki. Lágyan csókolgati kezdte a nyakamat, majd nagyon halkan a fülem mellett megszólalt.:

  - Tehát, biztos vagy benne, hogy mindent szeretnél? – suttogta. Én csak bólintottam egy halványat, jelenlegi pillanatban megszólalni sem tudtam… Niall lágyan, nagyon kozel a nyakamhoz szuszogott, de még nem ért hozzá. Ez a cselekedete, nagyon tetszett, de már alig bírtam uralkodni magamon, így egy kisebb nyogést facsart ki belőlem. Niall ezen csak elmosolyodott, és halvány csókokat nyomott az érzékeny bőrre, majd néha meg szívta őket, amik néhol egy kicsit fájtak, de azonnal észhez térítette magát, és újra gyengéd lett. Miután befejezte a nyakam *kínzását,* lejjebb ment, egészen a mellemig, amit szintén kényeztetni kezdett. Miután átjárta a felsőtestem minden egyes szegletét, változtattam a helyzetünkon, így én voltam felül. Szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira, majd a nyakához tértem. Ugyanezeket a mozdulatokat itt is elvégeztem, és kezdtem lejjebb vándorolni. Amikor elértem a hasához, apró, de annál szenvedélyesebb csókokkal jutalmaztam azt. Mivel, nem volt rajta nadrág, csak egy combig érő boxer, így konnyen kiszúrtam, illetve éreztem a már keményedő dudort. Lassan nyúltam boxere aljához, és lassan húztam le róla. Amilyen peches vagyok, nagyon remegett a kezem, és rettentően izgultam, illetve féltem, ezért nagyon béna voltam, nem tudtam lehúzni róla. Niall elmosolyodott, kuncogott egyet, majd lenyúlt a kezével, és segített lehúzni az anyagot. Megfagytam. Ekkora? Ez belém fér?

   Gyorsan kizokkentettem magamat, mély, félelemmel, meglepődéssel teli gondolkozásomból, és halványan csókolgatni kezdtem az alhasát, egyre lejjebb haladva.

  - Nem-nem, ma este nem lesz semmi ilyesmi – szólt rám Niall, majd húzott fel magához. Vitatkozni kezdtem vele, hisz oromet akartam neki szerezni.:

 - Oromet akarok neked okozni. – mondtam neki.

- Cat… Nekem te kellesz, nem pedig a szád. Túlságosan is tisztellek ahhoz… - mondta, majd egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Nagyon jól estek a szavai, miszerint tisztel engem. Niall maga alá gyűrt, és csókolgatni kezdte a hasamat, mikozben az utólsó ruhadarabot is leszedte rólam. Ilyenkor már elég sok érzés kavarodott bennem.: vágy, szerelem, félelem, meglepődottség, szeretet….Niall nagyon gyengéd velem, és én ezt nem tudom neki elégszer meghálálni. Ha nem Niallal lennék, már rég rámvetette volna magát a srác, de Niall nem tette…ő gyengéd, lágy, kedves hozzám…

   Niall a combjaim kozé pozícionálta magát, majd rám nézett, megcsókolt, majd édesen a arcomat fürkészte.

  - Készen állsz? – kérdezte, hangja remegett.

 - I-igen…-nyogtem ki, nagyon félve. Niall látta rajtam a félelmet, így kozelebb hajolt, s szenvedélyesen, lágyan megcsókolt.

 - Ne félj. Nem lesz semmi baj. – mondta, kozben nyugatótan csókolt. Szenvedélyes csókokat adtunk egymásnak, amikor hirtelen, egy éles, NAGYON ÉLES fájdalmat éreztem. Ennek hatására, belenyogtem csókunkba, és erősen végigkarmoltam Niall hátát. Tudom, hogy nem Niall hibája volt…Gyendéd akart lenni NAGYON, de a fájdalom erősebb volt….

  Niall arcán sajnálat, szomorodottság volt jelen. Nem mozdult meg, inkább csak várt egy helyben.

   - Annyira sajnálom. – szólt hozzám, majd lágy puszit nyomott az arcomra, amelyet nyugtatásképp folytatott. De a fájdalom, csak nem akart elmúlni, és már nem bírtam uralkodni magamon, pár konnycsepp kibuggyant a szememből.

  - Ne haragudj, annyira sajnálom. – szólt hozzám, majd lepuszilta az arcomról a konnycseppeket. Niall lassan kihúzódott belőlem, majd forrón megcsókolt.

 - Mehet megint? – kérdezte aggódva. Halványan bólintottam. -Válaszolj – utasított.

 - Igen. –nyogtem ki, alig hallhatóan, de Niall valószínüleg meghallotta. Egy gyengéd mozdulatot tett, de én csak fájdalmasan nyogtem. Megint megállt.

 - Megint akarod? – kérdezte. Bólogattam, de megint nem elégedett meg, ennyivel. – Mondd ki, ha akarod – szólt rám.

 - Akarom. –mondtam halkan. Niall újjabb mozdulatot tett, és a fájdalom, már enyhült. Ahogy egyfojtában mozgott, a fájdalom kezdett véglel kodossé válni, helyébe az élvezet lépett. Niall megfogta a kezemet, és osszekulcsolta ujjainkat. Nem tudhatta, de ez a cselekedete nekem, nagyon tetszett, és sokat jelentett. Niall egyre gyorsított a tempón, kozben néha-néha nyakamat puszilgatta, néha pedig reakciómat nézte, nehogy fájdalmat okozzon. Egy erőteljesebb lokés után, éreztem, ahogy elélvez, ezután én is kovettem őt. Lassan kihúzódott belőlem, és mellém gurult. Kidobta a használt óvszert, és kezet mosott. Máris hiányérzetem volt, amint nem ért hozzám. Mikor visszatért, ledőlt mellém, és átkarolt.

 - Koszonom – suttogta.

 - Mit koszonom? – kérdeztem értetlenkedve.

- A bizalmadat, hogy nekem adtad azt, amit más már nem kaphat meg. – suttogta megint, majd megcsókolt. Egymás karjaiban aludtunk el. Most már tudom..Nial laz a srác, aki kell nekem. Ő az, akire bármikor számthatok. Ő az, akiért bármit megtennék. Belépett eloszor a buszmegállóba, aztán a házamba, a szomámba, majd az életembe…..

 

 

Kérj te is rovidsztorikat, vagy +18-as torténeteket. Erről, hosszabban az *Elérhetőségeim* fülecskében olvashatsz:} xoxo.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 5
Össz.: 3 638

Látogatottság növelés
Oldal: III./2. fejezet.- Első alkalom.
Helloka:} - © 2008 - 2024 - onedireectionblogs.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »